A Soproni Történelmi Borvidéken az Alpok keleti lábánál elterülő alacsony hegyoldalak, lankák löszben- csillámpalában, illetve agyagban való gazdagsága, valamint a Fertő tó vízfelületének tükörfelületként melegítő, érlelő, a tó párolgásának hőmérséklet kiegyenlítő hatásával együtt kiemelkedő feltételek alakultak ki a minőségi szőlő és borkészítés számára.

 

A borvidék hagyományos adottságait kihasználva elsősorban a kékszőlők, főleg a Kékfrankos minőségi termesztését (Sopron a Kékfrankos fővárosa®) kiemelten fontosnak tartjuk, de nagy hangsúlyt fektetünk a Zweigelt, Merlot és a Cabernet Sauvignon, ültetvényekre is. A fehérborfajták közül a Zöld Veltelini a legjelentősebb. Kínálatunkat gazdagítja a fiatalos, könnyed Irsai Olivér valamint a nagymúltú Tramini is. Ám kihasználva a Fertő-tó menti Steiner dűlő csodálatos klímáját és a Zenit fajta aszúsodásra hajlamos adottságát, nagy odaadással termesztjük ezt az édesebb borok készítésére alkalmas szőlőfajtát is.

 

Kékfrankos

Tőkéje erőteljes növésű. Fürtje közepes nagyságú, közepesen tömött, rövid nyelű. Bogyói középnagyok, gömbölyűek, vastag héjúak, sötétkékek, lédúsak, kissé hamvasak. Fürt-átlagtömege 10 dkg. Jól termő fajta. Sopronban, szeptemberben végén október elején 17-20 mustfokkal szüretelhető, rothadásra nem érzékeny ezért túlérve, később kissé töppedt állapotban szedve magasabb mustfok érhető el. Bora kellemes zamatú, csersavban dús, sötétvörös színű, kissé savas.

CABERNET SAUVIGNON

Francia származású világfajta. Gyenge növekedésű, mereven álló vesszőzetű fajta. Fürtje kicsi, vállas, közepesen tömött. Bogyója vastag héjú, melyben nagy mennyiségű szinező- és cserzőanyag található. Sopronban október közepén 20-21 cukorfokkal érik. Bora különleges minőségű, kifejezetten fajtajelleges, bársonyos, cserzőanyagban gazdag. Kiválóan alkalmas tölgyfahordóban való érlelésre.

Zweigelt

Osztrák fajta. Dr. Fritz Zweigelt állította elő a Kékfrankos és a Szent Lőrinc keresztezéséből. Tőkéje erős növekedésű, bőtermő. Fürtje nagy, kúp alakú, két vagy több elágazással, esetleg vállas, tömött (átlag tömege 180 g). Bogyói középnagyok, sötétkékek. Sopronban a Kékfrankost egy-két héttel megelőzve szeptember közepén – végén 16-18 mustfokkal szüretelhető. Kissé rothadékony, fagytűrése jó. Mésztűrő képessége nagy. Bora színanyagban gazdag, csersavdús, harmonikus, visszafogott terhelés mellett jó minőségű.

Merlot

Merlot

Az egész világon ismert, világfajta, a nagy szőlőfajták egyike. Ősi, francia fajta, feltételezetten Bordeaux-ból származik. Fürtje kicsi, vagy közepes nagyságú, vállas, laza, (átlag tömege 120 g) bogyói kicsik, sötétkékek, gömbölyűek, hamvas vékony héjúak. Zöldmunka igénye igen nagy, vegetációs időben 3-4-szer kell a hajtását válogatni ill. csonkázni. Sopronban október közepén 20-21 cukorfokkal szüreteljük. Bora finom, szép sötétvörös, közepesen testes, lágy, teljes zamatú, gyümölcsös hosszan érlelhető. Házasításra kiválóan alkalmas.

Tramini

Borvidékünk egyik régi, tradicionális, ma már egyre kisebb területen termesztett fajtája. Tőkéje középerős növekedésű, sűrű vesszőjű, fürtje kicsi (átl. 60 gramm), szabálytalan, tömött vagy közepesen tömött. Bogyói kicsik, vagy közepesek, húspiros színűek és hamvasak, vastag héjúak, ropogósak, lédúsak, különlegesen édes és fűszeres zamatúak. Szeptember vége felé 19-21 cukorfokkal érik. Bora aranysárga, különleges, kifejezetten fajtajelleges, édes, fűszeres zamatú.

Zenit

A Zenit egy magyar nemesítésű fiatal múlttal rendelkező fehérborszőlő-fajta. Király Ferenc az Ezerjó (magyar) és a Bouvier (francia) fajta keresztezésével nemesítette 1951-ben. Levele 5 karéjú nagyméretű, sötétzöld, hólyagos. Laza lombozatú, erős növekedésű. Termése középesen nagy (100 gr.), vállas, feketén pontozott. Jól cukrosodó, aszúsodásra hajlamos, rothadásra nem fogékony. Középérésű. Sopronban szeptember elején-közepén érik, magas 22-24 mustfokkal szüreteljük. Bora kellemes illatú, zamatokban gazdag harmonikus savakkal. Kedvező évjáratokban kiváló aszúbor készíthető belőle.

ZÖLD VELTELÍNI

Ausztriai eredetű, Sopronban nagy jelentőséggel bíró szőlőfajta. Közép-nagy, vállas, tömött fürtű, bogyója megnyúlt, gömbölyű éretten is zöld színű. Igen bőtermő. Átlagos években szeptember második felében érik, de szüretelésére csak október elején kerül sor. Beérési mustfoka mérsékelt (16-19). Fagytűrő képessége közepes, kevésbé rothadékony. Kedvező évjáratokban későn (akár december végén) szüretelve kiváló jégbor készíthető belőle. A belőle készült bor általában friss, élénk savú és elegáns zamatú. Fajtajellegű bora könnyen felismerhető, illata sajátos, a borshoz hasonló.

Irsai Olivér

Hazai, Kocsis Pál által nemesített, egyre nagyobb jelentőséggel bíró fajta. Tőkéje erős növekedésű, sima vesszője jól gyökeresedik. Fürtjei közepes nagyságúak kúp alakúak, vállasak és lazák, bogyói kicsik, vékony, ám szívós héjúak, nehezen rothadnak. A bogyók színe aranysárga, pettyezett. Csemegeszőlőként is kiváló. Korán érik, augusztus közepétől a Soproni Borvidéken elsőként szüretelik. Íze kitűnő, muskotályos zamatú. Zöldes-sárgás színű, erősen muskotályos hízelgő illatú és ízű, közepes savakkal rendelkező, fiatalos, üde, reduktív bort készítünk belőle.